2010. április 19.
2010. március 16.
2010. március 8.
2010. január 12.
2009. december 31.
2009. december 19.
2009. november 27.
2009. november 17.
2009. október 6.
2009. szeptember 16.
Kettős látás
„álmaink minden este bizonyítják, hogy a látáshoz egyáltalán nincs szükség recehártyára. Minden kép, azok, amelyeket látszólag kintről hozunk be, és különösen az álomképek, a valóságban mindig belső képek. Más képek nincsenek
[...]
Tudatunk azt hiteti el velünk, hogy szemünk minden érzéklete objektív
[...]
Ezen a trükkön nyugszik a világképünk és az intellektus uralma.
[...]
a fájdalmasan igaz tapasztalatokhoz jön még a fizika, amely Heisenberg határozatlansági elvével bizonyítja, hogy alapjában sohasem vagyunk abban a helyzetben, hogy objektíven érzékeljünk, mert szubjektivitásunk mindig belejátszik az észlelés folyamatába.
[...]
Látásunk talán legproblematikusabb oldala a kiválasztás, illetve az értékelés [...]
ami egy találós kép esetében szórakoztatónak tűnhet, egészen más minőséget kap, ha tisztázzuk magunkben, egész életünket ilyen rasztereken keresztül érzékeljük, amelyek csak a meghatározott, számunkra kellemes dolgokat engednek át, és a többit kirekesztik. Nem tetszés szerint vetjük pillantásunkat a világra, hanem egyes dolgokat belelátunk, míg mások fölött elsiklik a tekintetünk. Schopenhauer mondata, miszerint „A világ akarat és elképzelés", ugyancsak ezt a gondolatot közvetíti.
A szem arra figyelmeztet, hogy a polaritás bilincsébe vagyunk verve. Az egyidejűség egymásutániságot csinál, és így linearitást hoz létre. Az egységet kettősségre változtatja, és ezért a világban való kétségbeesett helyzetünk kialakulásában is központi szerepe van. Két fizikai szemünkkel elvileg lehetetlen belelátnunk az egységbe."
(Rüdiger Dahlke - A lélek nyelve: a betegség)
„[...] A fejedelem órákat töltött el Fan Kun képei előtt. Tisztán hallotta a mandarinkacsák sípoló hangját, az őszi ég sötétjében vonuló darvak kurrogását, a liangsani mocsarak fölött fénylő Hold ragyogásától hunyorognia kellett, a réteken virágzó peóniák tengere lázba hozta, a keze remegett, ő maga tüsszögött, érezte a Csingpo vízesésének irdatlan erejét, a Huasan csúcsát bámulva megszédült. A festményeken ifjúságának színhelyeire ismert. Az egyik képen fölfedezett egy különösen kedves sziklafalat, melyen annyi órát töltött el elmélkedéssel, egy másikon rátalált gyermekkorának búvóhelyére a Melegszélpagonyra, egy gyönyörű kardtáncosnő vonásaiban az anyja arcát fedezte fel.
[...]
– Mindig többet látok a képeiden, barátom, mint amennyit akarok látni.
– S mennyivel látsz többet, uram?
– Nem tudom, Fan Kun. Mert más ember leszek a festmények láttán – mondta tűnődve. [...]"
(Darvasi László: A lojangi kutyavadászok álma)
[...]
Tudatunk azt hiteti el velünk, hogy szemünk minden érzéklete objektív
[...]
Ezen a trükkön nyugszik a világképünk és az intellektus uralma.
[...]
a fájdalmasan igaz tapasztalatokhoz jön még a fizika, amely Heisenberg határozatlansági elvével bizonyítja, hogy alapjában sohasem vagyunk abban a helyzetben, hogy objektíven érzékeljünk, mert szubjektivitásunk mindig belejátszik az észlelés folyamatába.
[...]
Látásunk talán legproblematikusabb oldala a kiválasztás, illetve az értékelés [...]
ami egy találós kép esetében szórakoztatónak tűnhet, egészen más minőséget kap, ha tisztázzuk magunkben, egész életünket ilyen rasztereken keresztül érzékeljük, amelyek csak a meghatározott, számunkra kellemes dolgokat engednek át, és a többit kirekesztik. Nem tetszés szerint vetjük pillantásunkat a világra, hanem egyes dolgokat belelátunk, míg mások fölött elsiklik a tekintetünk. Schopenhauer mondata, miszerint „A világ akarat és elképzelés", ugyancsak ezt a gondolatot közvetíti.
A szem arra figyelmeztet, hogy a polaritás bilincsébe vagyunk verve. Az egyidejűség egymásutániságot csinál, és így linearitást hoz létre. Az egységet kettősségre változtatja, és ezért a világban való kétségbeesett helyzetünk kialakulásában is központi szerepe van. Két fizikai szemünkkel elvileg lehetetlen belelátnunk az egységbe."
(Rüdiger Dahlke - A lélek nyelve: a betegség)
„[...] A fejedelem órákat töltött el Fan Kun képei előtt. Tisztán hallotta a mandarinkacsák sípoló hangját, az őszi ég sötétjében vonuló darvak kurrogását, a liangsani mocsarak fölött fénylő Hold ragyogásától hunyorognia kellett, a réteken virágzó peóniák tengere lázba hozta, a keze remegett, ő maga tüsszögött, érezte a Csingpo vízesésének irdatlan erejét, a Huasan csúcsát bámulva megszédült. A festményeken ifjúságának színhelyeire ismert. Az egyik képen fölfedezett egy különösen kedves sziklafalat, melyen annyi órát töltött el elmélkedéssel, egy másikon rátalált gyermekkorának búvóhelyére a Melegszélpagonyra, egy gyönyörű kardtáncosnő vonásaiban az anyja arcát fedezte fel.
[...]
– Mindig többet látok a képeiden, barátom, mint amennyit akarok látni.
– S mennyivel látsz többet, uram?
– Nem tudom, Fan Kun. Mert más ember leszek a festmények láttán – mondta tűnődve. [...]"
(Darvasi László: A lojangi kutyavadászok álma)
2009. szeptember 11.
2009. szeptember 5.
2009. szeptember 3.
2009. augusztus 14.
2009. augusztus 13.
2009. július 29.
2009. június 22.
2009. május 29.
2009. május 21.
2009. május 20.
2009. május 18.
2009. május 14.
Utóélet
Már-már mindent tudunk. Minden nyomot hagy maga után.
Órák kérdése, és fülénél fogva rángatjuk elő a Nagy Órásmestert.
Órák kérdése, és fülénél fogva rángatjuk elő a Nagy Órásmestert.
2009. május 13.
2009. május 11.
2009. május 8.
2009. május 7.
2009. május 6.
2009. május 5.
Genom
Dimitar Tanev a sz-i egyetem genetikai kutatócsoportjának vezetője beszámolt a tudatalattiért felelős génnel kapcsolatos kutatásaikról.
Hangot adott annak a reményének, hogy hála az orvostudománynak, a nem is túl távoli jövőben már komplexusoktól, sőt, ha minden jól megy, mindenféle lelki csökevényektől mentes, boldog nemzedékek jönnek a világra.
Hangot adott annak a reményének, hogy hála az orvostudománynak, a nem is túl távoli jövőben már komplexusoktól, sőt, ha minden jól megy, mindenféle lelki csökevényektől mentes, boldog nemzedékek jönnek a világra.
2009. május 4.
2009. április 27.
2009. április 24.
2009. április 22.
2009. április 17.
2009. április 16.
2009. április 14.
2009. április 6.
Naiv
és ostoba
Make it much easier!
Ha egy verseny mindhárom dobogósa ugyanolyan márkájú cipőt viselt, hajlamosak vagyunk (persze, vagyunk ám, vagyunk a .... ... vagytok... vagynak...) azt gondolni, a siker záloga az a cipőmárka.
Ne zavarja a hajlamosakat, hogy az utolsó három is ugyanazt a márkát viselte. A fő, hogy ismét van egy törvény (a győzelemhez viseld a bajnok cipőjét!), amit egészen addig be kell tartani, amíg a dobogó mindhárom fokára egy másik ugyanaz a cipő nem lép fel. (Hoppá, akkor viszont misztikus, megfejthetetlen talány - de legalábbis logikai bakugrás -, mikor, hogyan kerül sor a cipőcserére. Ja, ez már az utánloholók problémája. Mindenesetre most nem bonyolítom tovább.)
Az újságosbodé kirakatában, a boltok mosóporrészlegénél a mosóporos dobozokon, az autókereskedések pultjain lévő katalógusok fedőlapjain, a weblapok nyitóoldalán, és még mindenhol is ugyanez a lehetetlen konformizmus tombol, próbálj ugyanolyan lenni, mint mindenki más, különben esélyed nincs. És ha megújulsz, "más" leszel, úgy újulj, úgy másulj, mint a többiek, a nagyobbak, a gyorsabbak. Ettől aztán te is nagyobb, gyorsabb, erősebb, másabb leszel. Ha csak az érzelmeimet szólaltatom meg, azt hallom, de hiszen ez undorító. Undorító, mint minden más konformizmus.
Jó, ez a legnagyobb baj.
De van egy sokkal kisebb!
Elöljáróban színesek innen-onnnan:
19. század.
1887-ben Wovoka, a pajute messiás azt az igét hirdette az indiánok körében, hogy táncolni kell (lásd: szellemtánc), erre majd a wasicsu elhúz innen a fenébe, a bölények meg visszatérnek.
Eredmény: ø
20. század.
1977. Nemzetközi kupadöntő. Az F-i torna club minden hájjal megkent játékosai szigszalagból adidas-csíkosra barkácsolták cipőiket, a K-i dinamó csapata csík nélküli dorkóban vagy mezitláb állt ki.
Eredmény: 0:3 oda.
A perzsák megkorbácsolták a tenger színét, a kelták dühösen nyilazták az eget.
Eredmény: teljes siker
Szóval az a bizonyos kisebbik baj: az ostobaság.
Make it much easier!
Ha egy verseny mindhárom dobogósa ugyanolyan márkájú cipőt viselt, hajlamosak vagyunk (persze, vagyunk ám, vagyunk a .... ... vagytok... vagynak...) azt gondolni, a siker záloga az a cipőmárka.
Ne zavarja a hajlamosakat, hogy az utolsó három is ugyanazt a márkát viselte. A fő, hogy ismét van egy törvény (a győzelemhez viseld a bajnok cipőjét!), amit egészen addig be kell tartani, amíg a dobogó mindhárom fokára egy másik ugyanaz a cipő nem lép fel. (Hoppá, akkor viszont misztikus, megfejthetetlen talány - de legalábbis logikai bakugrás -, mikor, hogyan kerül sor a cipőcserére. Ja, ez már az utánloholók problémája. Mindenesetre most nem bonyolítom tovább.)
Az újságosbodé kirakatában, a boltok mosóporrészlegénél a mosóporos dobozokon, az autókereskedések pultjain lévő katalógusok fedőlapjain, a weblapok nyitóoldalán, és még mindenhol is ugyanez a lehetetlen konformizmus tombol, próbálj ugyanolyan lenni, mint mindenki más, különben esélyed nincs. És ha megújulsz, "más" leszel, úgy újulj, úgy másulj, mint a többiek, a nagyobbak, a gyorsabbak. Ettől aztán te is nagyobb, gyorsabb, erősebb, másabb leszel. Ha csak az érzelmeimet szólaltatom meg, azt hallom, de hiszen ez undorító. Undorító, mint minden más konformizmus.
Jó, ez a legnagyobb baj.
De van egy sokkal kisebb!
Elöljáróban színesek innen-onnnan:
19. század.
1887-ben Wovoka, a pajute messiás azt az igét hirdette az indiánok körében, hogy táncolni kell (lásd: szellemtánc), erre majd a wasicsu elhúz innen a fenébe, a bölények meg visszatérnek.
Eredmény: ø
20. század.
1977. Nemzetközi kupadöntő. Az F-i torna club minden hájjal megkent játékosai szigszalagból adidas-csíkosra barkácsolták cipőiket, a K-i dinamó csapata csík nélküli dorkóban vagy mezitláb állt ki.
Eredmény: 0:3 oda.
A perzsák megkorbácsolták a tenger színét, a kelták dühösen nyilazták az eget.
Eredmény: teljes siker
Szóval az a bizonyos kisebbik baj: az ostobaság.
2009. április 4.
2009. április 1.
2009. március 30.
2009. március 27.
2009. március 26.
John Gold: Femili karika
Mindenkinek kellemes szórakozást ígér a Gúgül-transzlétör:
Ízelítsünk:
Porkoláb Zsófia - Tips Zsófia
Pók István - Spider István
Vágó Csaba - Csaba Editor
Olasz Tamás - Italian Thomas
Bécsi Imre - Vienna Imre
G-Robi - G-robin
Deske úr - Desk of Mr..
Árpádházi Boldog Jolán - Happy Árpádházi Jane
Mindenkit üdvözöl:
Alexander Marcsi (azaz Sándor Zsolt)
2009. március 25.
vaxmixtúra - avagy boldogok a sajtkészítők
az előzmények: spanyol viasz - avagy mégiscsak
A boldogság ragadós
– Index - Tudomány
A boldogság úgy terjed, mint egy kór
– gumicukor - a Velvet hírblogja
"A sok kurva okos tudós terjed úgy, mint a pestis...."
– ismeretlen fórumozó.
Mi a boldogság, és hogyan mérhető?
A kutatók a boldogságot kategorikus jellemzőként elemezték: csak azokat minősítették boldognak, akik az egyik hitelesített depresszióskálából négy előre kiválasztott, jellemző kérdés mindegyikére a lehető legpozitívabb választ adták. Még ilyen szigorúnak tűnő feltételek mellett is az alanyok 60%-a minősült boldognak. Az eredmények megbízhatóságát ellenőrzendő, az egész elemzést megismételték a boldogságot folyamatos változónak tekintve, és gyakorlatilag ugyanezeket az eredményeket kapták. (a Christakis–Fowler-közlemény nyomán)
A Vatikán boldoggáavatási metodikája ennél kicsit mintha szőrszálhasogatóbb volna.
Ezen meg éppenséggel nem volna nagy kihívás az embernek alaposan kipoénkodni magát:
A házastársak, illetve a közeli családtagok nem túl erős, de szignifikáns hatást gyakoroltak egymás boldogságára, de csak akkor, ha együtt éltek. (szintén a Christakis–Fowler-közlemény nyomán)
Az ilyenért ütni tudnék:
Minden egyes boldog társ 9 százalékkal növeli az egyén esélyét a boldogságra, a boldogtalan barátok pedig 7 százalékkal csökkentik.
Végül a Kis (Árpád)Házi Kedvenc:
Boldogok a cukiságok - avagy imádkozik, tűr és vár.
Árpádházi Boldog ... Jolán 23 évet élt példás keresztény házasságban. ... Véleményét, akaratát soha nem akarta ráerőszakolni urára. Nem vitatkozott és nem védekezett akkor sem, amikor a rossz tanácsadók férjét ellene és az Egyház ellen hangolták. Imádkozott, tűrt és várt.
2009. március 23.
Spektroid
Bécsi Imre, Fodor Tímea, Gombos Lajos, Ilku János, Kasza Gábor, Lévai Katalin, Nagy András, Papp Nikoletta, Porkoláb Zsófia, Pók István, Szabó Tihamér, Szentpéteri Szandra, Tikos Dóra, Tóth EGO István, Varga Gábor Ákos, Vágó Csaba
A kiállítás 2009. április 3-tól május 3-ig tekinthető meg a Tatabányai Múzeumban
(2800. Tatabánya, Szent Borbála tér 1.)
2009. március 19.
2009. március 17.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
