A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 18.
2009. március 23.
Spektroid
Bécsi Imre, Fodor Tímea, Gombos Lajos, Ilku János, Kasza Gábor, Lévai Katalin, Nagy András, Papp Nikoletta, Porkoláb Zsófia, Pók István, Szabó Tihamér, Szentpéteri Szandra, Tikos Dóra, Tóth EGO István, Varga Gábor Ákos, Vágó Csaba
A kiállítás 2009. április 3-tól május 3-ig tekinthető meg a Tatabányai Múzeumban
(2800. Tatabánya, Szent Borbála tér 1.)
2009. február 18.
Tavaszi kollekció
Ez évben harisnyájuk,
feketén feszül rájuk,
és átlátszik, átlátszik, átlátszik az egész.
A bőrön vékony pántok,
húzódnak ostor-átok,
és minden átlátszik, átlátszik remekül.
.
2009. február 16.
2008. április 21.
2008. április 17.
2007. szeptember 26.
2007. augusztus 13.
2007. augusztus 10.
Jel 2.
S ha már Andy Warholnak (szokásához híven) igaza volt abban, hogy az emberek azonosító jeleik (arc, név, ujj-, tenyér-, talp-, pofa- stb. lenyomat, géntérkép, szülhely, szemszám, párkáp) nélkül sokkal problémamentesebbek lennének, megkockáztatható, az egyéniről a közösségi szintre lépve sem lenne másként: az azonosítás és megkülönböztetés jeleiből már annyi baj származott (lásd még: annyi baj legyen).
(If we all looked the same, we wouldnt play these games
Me dressing for you and you dressing for me)
2007. augusztus 8.
A tökéles tökéletes kép (the plastic fantastic lover)
Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi
A tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni,
Amilyen a festmény, ...
Nem tudom, minek kell frusztrálni a természetet* azzal, hogy képen lassan jobban néz ki, mint a valóságban. (sajnos akárhogy kerestem, igazán illusztratív terméket saját kútfőből nem leltem, mástól meg nem szívesen lobogtatnék valamit, hogy nézzétek ezt, na, erről beszélek, mindjárt lehányom, de gondolom, el tudjátok képzelni azokat az észbontó műmelles felhőket, felvarrt domborzatokat, műkörmös bozontokkal)
* wow wow! milyen hatást gyakorolt rám a Lovasi András, - az ember csak idézi, aztán átragad rá (rám, az emberre) a költészet -, tessék, hogy megszemélyesedik a természetet, szinte látom, amint önértékelési zavarai támadnak.
2007. augusztus 7.
Igyekszem visszaemlékezni.
A célzatosan elferdített tények mögött újabb és újabb torzítások majompofái vigyorognak. (Nádas Péter)
2007. augusztus 3.
Emlékképek
A magam módján szeretek emlékezni, nem feltétlenül úgy, ahogy történt
A technikai képek hasonlóan bánnak az igazsággal, mint az írás a szöveggel.
Mielőtt az írást - nyilván roppant lusta emberek - feltatlálták, és a tudást papírra vetették, a szövegek személyes utat jártak be, közvetlenül, szájról szájra, lélektől lélekig.
Szép kis tudás volt az, amikor egy akár sokezer soros szöveget őrzött valaki a kis buksijában, hogy az ne menjen veszendőbe. Mivel még nem léteztek betűk, a szöveg sem lehetett kőbe vésve, változásokon ment át, de a változatok nem a lényeget, hanem pusztán a huzatot, a formát érintették. Miután a szöveget írásba rögzítették, a forma megdermedt, lényegből viszont egyből támadt annyi, ahányan csak elolvasták azt.
(a történet visszafelé játszódik le Bradbury 451 fok Fahrenheitjében, ahol a szöveg kiszabadul merev tokjából, a könyvből, és ismét élő szövetté válik.)
És a képek? Nézz végig ezer ikont, és nézz meg egy igazolványképet! Vesd össze a gyerekkori emlékeidet egy gyerekkori fotóddal! Egy ikon élő tekintet, nyitott kapu, egy emlékkép lehúzott redőny, egyre vastagabb fal közötted és a saját múltad között.
A technikai képek hasonlóan bánnak az igazsággal, mint az írás a szöveggel.
Mielőtt az írást - nyilván roppant lusta emberek - feltatlálták, és a tudást papírra vetették, a szövegek személyes utat jártak be, közvetlenül, szájról szájra, lélektől lélekig.
Szép kis tudás volt az, amikor egy akár sokezer soros szöveget őrzött valaki a kis buksijában, hogy az ne menjen veszendőbe. Mivel még nem léteztek betűk, a szöveg sem lehetett kőbe vésve, változásokon ment át, de a változatok nem a lényeget, hanem pusztán a huzatot, a formát érintették. Miután a szöveget írásba rögzítették, a forma megdermedt, lényegből viszont egyből támadt annyi, ahányan csak elolvasták azt.
(a történet visszafelé játszódik le Bradbury 451 fok Fahrenheitjében, ahol a szöveg kiszabadul merev tokjából, a könyvből, és ismét élő szövetté válik.)
És a képek? Nézz végig ezer ikont, és nézz meg egy igazolványképet! Vesd össze a gyerekkori emlékeidet egy gyerekkori fotóddal! Egy ikon élő tekintet, nyitott kapu, egy emlékkép lehúzott redőny, egyre vastagabb fal közötted és a saját múltad között.
2007. július 30.
2007. július 6.
2007. július 4.
2007. június 28.
2007. június 15.
2007. június 14.
Idő - lábjegyzet
Idő, s némileg megváltozott nézőpont.
"A kelmefestő kirakata előtt leguggolt, mint a villamosban. Hiába, nem ment vele semmire. Rézlámpák, szamovár, Makart-csokor, ki tudja, micsoda. Ez nem volt Millner H. és Fiai, gyerekmagasságból nézve sem. Fent a dombon, a kis parkban, nem a padra ült le, hanem a pad mellé a földre. Megnézte közelről a kavicsokat. Odébb csúszott, a pázsit felé. Hangyát, bogarat keresett. Mutatóujjal beletúrt a nyirkos fűbe. Egy kavicsot kiválasztott, és zsebre vágta. Később, amikor visszafelé újra végigment az Újvilág utcán, szórakozottan dobálgatta a tenyerében a kavicsot, aztán szórakozottan elhajította. Némelyik kirakatnál mélyen lehajolt, mintha ki akarna betűzni valamit, árat vagy felírást. De észrevette, hogy a sűrűsödő forgalomban senki sem törődik vele, leguggolt hát megint a kapuknál, ülepmagasságban. Így találta meg a házat, ahol a barátja lakott. Az egyik kapuboltozat oldalában ráismert egy kőre."
(ottlik: Minden megvan)
2007. június 13.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
