Az eltévedt futó

Újra felhúztam magam egy okos emberen. Egy percig nem kétséges, Gilbert Ryle az. És az ő sok okosságának tanúi könyvek, jó vastagok. Egyikkel ezek közül, A szellem fogalma cíművel, eltöltöttem némi időt, de nagy megkönnyebbülést érzett a lelkem, amikor közöltem vele, ebből ennyi elég, ekkora sültparaszttal nem idegesítem magam tovább. Fijjug, eztet a tudományt be kéne rekeszteni végre, nem jött be. Oké, eleinte jó ötletnek tűnt, de már annyi idő ráment, hiába.
Ryle pár oldal után garantáltan úgy hat, mint egy beöntés szappanos vízzel, pár fejezet pedig egyenesen annyira kellemes, mint gyufából pisai ferde tornyot építeni, miközben egy kápó géppisztolyt szegez az oldaladnak. Ez az ember a fejébe vette, hogy fog egy vaslogikából készült macsétét meg egy nagy gombóc fonalat, elindul velük a nyelvi őserdőben, és szép sorjában lekaszabol minden útjába eső liánt, nem kegyelmezve némely elbambult makákóknak sem. A végén valószínűleg nem marad más, csak tarvágás, összevérzett kezek és a kérdés, akkor most mi van!?
Nincs semmi. Reménytelen volt az alapkérdés is (lásd cím: szóval mi is az a szellem), de a mócer a legreménytelenebb. Ryle szeletel, pedig a szeletelés legfeljebb a hentesnek lehet célravezető. Kikockáz. Megpróbál kezdet és vég nélküli folyamatokat kikockázni, mintha egy befutó sorrendjét állapítaná meg. Talán attól rossz az egész, hogy elfogadja, bizonyos kifejezések nem határozatlan konstrukciók, hanem pontos, megbízható alapkövek. Áramló, nem körvonalazható „dolgokat" próbál milliméterpapír segítségével helyhezkötni, szakaszolni, a „nyesedéket" pedig folyamatosan letakarítani az asztalról.
Na jó, végülis tisztelet a következetes és kitartó küzdelemnek, éljenek a mindenkori vasdinnyeiek, de akkor is.
Mindenesetre hiába próbáltam magamban kétségeket ébreszteni főtételeim iránt, fenntartom őket (legfőképpen lásd az érzékelés, látás, képzelet, színlelés, satöbbi passzusokat Rylenél). De annyi bizonyos, újabb lökés, hogy erőket feszítve teljes világosságra hozzam őket, neked, kedves olvasó.
Bocs Gilb, szóval ez nem volt az a húde könyvajánló.

robotáldozat

Poszthumán kultusz

magánáhítat

profán kultusz

.

VD úr G-ben

Kis fűszer a mában: a G-robiban állok a bal 2-es kasszánál, amikor látómezőmbe beúszik egy jelenés, szépszál öregúr (mit öreg! mit úr! mint egy cserkészlegény, kockás gyapjúing, térdnadrág, gombos nadrágtartó, özönvízelőtti bőr válltáska, az övre applikálva praktikus hüvelyekben egész arzenál, toll, mobil, tán digikamera, és egy azonosítatlan eszköz: saccra egy síp - festőnek minek a síp?*), és besorol a jobb 2-eshez.
Váli Dezső, Deske úr az illető. Kicsit zavarban vagyok, hogy kukkolom, tán csak azt nem mazsolázom ki, mit vásárolt. Persze, mit akarhat, ő maga tehet erről: ugyan magát megfosztotta a kilátástól - műterme ablakát smirglivel csiszolta átláthatatlanra -, arról gondoskodott, hogy akárki belekukkoljon az életébe. Ő az első magyar blogger, remeteéletét 2000 óta élőben közvetíti.
Persze ez a közvetítésmód erős szűrő, a kitárulkozás ellenére érzékelhető valami határ: eddig és ne tovább.

(Műteremasztal hengerrel, Ljubityeljjel - forrás)

*a titokzatos tárgy valójában rózsafüzér, VD szíves közlése.
.

connecting people - unplugged (jel 3.)

csatlakozz rá te is, különben megint kimaradsz.

időtér

Holdidő



"az idő közegszerű valami"



időgép



.

jel 1.

Andy Warholnak mindenben igaza volt (valószínűleg).
Abban is, hogy szerinte sokkal egyszerűbb lenne minden, ha az emberek ugyanúgy néznének ki, és mindenkit ugyanúgy hívnának (If we all looked the same and we all had the same name/I wouldnt be jealous of you or you jealous of me - idézi Warholt szabadon Lou Reed)

Gnóthi szeauton! Arcod és neved nem te vagy. Hiszen csak maszk, jel, kód, leltári szám. Te hol kezdődsz el? (parafra)

Jel 2.

S ha már Andy Warholnak (szokásához híven) igaza volt abban, hogy az emberek azonosító jeleik (arc, név, ujj-, tenyér-, talp-, pofa- stb. lenyomat, géntérkép, szülhely, szemszám, párkáp) nélkül sokkal problémamentesebbek lennének, megkockáztatható, az egyéniről a közösségi szintre lépve sem lenne másként: az azonosítás és megkülönböztetés jeleiből már annyi baj származott (lásd még: annyi baj legyen).
(If we all looked the same, we wouldnt play these games
Me dressing for you and you dressing for me)

A tökéles tökéletes kép (the plastic fantastic lover)

Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi
A tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni,
Amilyen a festmény, ...
Nem tudom, minek kell frusztrálni a természetet* azzal, hogy képen lassan jobban néz ki, mint a valóságban. (sajnos akárhogy kerestem, igazán illusztratív terméket saját kútfőből nem leltem, mástól meg nem szívesen lobogtatnék valamit, hogy nézzétek ezt, na, erről beszélek, mindjárt lehányom, de gondolom, el tudjátok képzelni azokat az észbontó műmelles felhőket, felvarrt domborzatokat, műkörmös bozontokkal)

* wow wow! milyen hatást gyakorolt rám a Lovasi András, - az ember csak idézi, aztán átragad rá (rám, az emberre) a költészet -, tessék, hogy megszemélyesedik a természetet, szinte látom, amint önértékelési zavarai támadnak.

Zálog

Talán "végre megtalálom azt a verset, amelyre egész életemben vágyódtam, de amelyből még egy sort sem tudok..."
Micsoda mondat! Öt óra harminchat perc volt, kora reggel a metrón, amikor idáig jutottam az olvasásban, és számomra akár véget is érhetett volna a regény.
Sorrendben (ilyenkor nincs sorrend, de mindegy) a következők ugrottak be: Ködszurkáló, Kolombusz tojása, TJ. csomagtartója*, óh aza rohadt énekes (éreztük azt, hogyami belénkszorult, kimondta helyettünk angolul), a Láthatatlan városok, meg valami, de azt nem tudom megnevezni, mert nem megnevezhető.

Ez a vers amolyan zálog.
Enélkül is lehetne élni, mint lobotomiás véglény összenőve egy távkapcsolóval.
E vers nélkül ugyan még lehetsz fogyasztó, Tisztelt Választó, az országos placebócsoport örökös tagja, aki adott jelre még akár örülni is képes.
De minek.
A zálogban az a rossz, hogy bár hozzád tartozik, most mégsem a tiéd, le van téve valahová, egy csúnya folyosó végén egy csúnya, zárt ajtó mögé. Nem érintheted meg. Nem is láthatod.
Viszont tudsz róla, van.

*volt főnököm szakadt merdzsójának valamilyen okból kinyithatatlan csomagtartója a remény szigetévé vált: ha TJ. hiába keresett valamit, ha úgy tűnt, valami végleg elveszett, mindig megnyugtathatta magát azzal, biztos ott van a csomagtartóban.

Epilógus: Csak úgy álmodtam egyszer
...Vajon miféle vers lehet az? – kérdezte elkomolyodva Rezeda úr.
Szilvia fájdalmasan megrázta a fejét:
– Nem tudom. Még álmomban sem jut eszembe, pedig olykor éjjel, mintegy csak félig elaludva, olyan dolgok jutnak eszembe a gyermekkoromból, amelyekre már nem is emlékeztem. Csak hirtelen, mint egy kép, mint egy dal, megjelenik rajza a lelkemben. [...] De a vers, amelyet Medve mondott, sohasem fog eszembe jutni.
– Ki volt Medve? – folytatta az érdeklődést az udvarias Rezeda úr.
– Azt sem tudom – mormogta elkeseredve Szilvia. – Egy kis cukrászda, ahol tejszínes kávét ittunk, kalitkában feketerigó volt, a Frou-Frou című francia lap függött a fogason és Medve… Ennyi, amennyire bizonyosan emlékezem. Még csak a szeme sincs eszembe. Mintha csak olyan messzire ment volna el tőlem, mint az életemnek a boldogsága. Azt hiszem, ha a vers eszembe jutna, és Medvét megtalálnám: újra boldog lennék, mint tizenöt esztendős koromban voltam.
– Szegényke – mondta részvéttel Rezeda úr –, én majd keresni fogom Medvét…
Szilvia finom, kékes orra kissé elpirosodott a haragtól.
– Rezeda úr, ön olyan jó fiú, hogy az már szinte botrány.

Hát ja, nem valószínű, hogy van nagyobb jóság, mint segíteni megtalálni ama bizonyos verset. Vagy azt akár csak őszintén megígérni.

Igyekszem visszaemlékezni.

A célzatosan elferdített tények mögött újabb és újabb torzítások majompofái vigyorognak. (Nádas Péter)

ó, ió, ció

No, ezek a nagy csikicsukik, a világ néha jól kiszórakozza rajtad magát, és sose lehetsz benne biztos, mi is...
(avagy szép a rút és rút a szép: / huss, koromba, ködbe szét)
(vízi., illúz.., halluciná..., ....)

Emlékképek

A magam módján szeretek emlékezni, nem feltétlenül úgy, ahogy történt



A technikai képek hasonlóan bánnak az igazsággal, mint az írás a szöveggel.

Mielőtt az írást - nyilván roppant lusta emberek - feltatlálták, és a tudást papírra vetették, a szövegek személyes utat jártak be, közvetlenül, szájról szájra, lélektől lélekig.
Szép kis tudás volt az, amikor egy akár sokezer soros szöveget őrzött valaki a kis buksijában, hogy az ne menjen veszendőbe. Mivel még nem léteztek betűk, a szöveg sem lehetett kőbe vésve, változásokon ment át, de a változatok nem a lényeget, hanem pusztán a huzatot, a formát érintették. Miután a szöveget írásba rögzítették, a forma megdermedt, lényegből viszont egyből támadt annyi, ahányan csak elolvasták azt.
(a történet visszafelé játszódik le Bradbury 451 fok Fahrenheitjében, ahol a szöveg kiszabadul merev tokjából, a könyvből, és ismét élő szövetté válik.)

És a képek? Nézz végig ezer ikont, és nézz meg egy igazolványképet! Vesd össze a gyerekkori emlékeidet egy gyerekkori fotóddal! Egy ikon élő tekintet, nyitott kapu, egy emlékkép lehúzott redőny, egyre vastagabb fal közötted és a saját múltad között.

Belső kép II. rész

Csukd be a szemed, és mindjárt jobb

(copyright by 2-es műsor tánczenekar)

.

A nap vége - Nagyítás

lapzárta után:
A XX. század végérvényesen lehúzta a redőnyt.


Ingmar Bergman ,
Michelangelo Antonioni





.

A vetítés

A vetítés a legszemléltetőbb forma a kép útjának
(ikon-do? - harcművészet, annyi szent) megértéséhez. A látvány-élmény az ágens receptorain keresztül bejut rendszerbe, ott vadul fészkelődik, a tárgyi valóságból beszabadul a szubjektumba, átkel annak tengerén (sivatagján, barlangján, csatornahálózatán, szeméttelepén, üveghegyén, csipkerózsa-szövétnekén), a stimulusra ágensünk tudatos-ösztönösen megnyomja a gombot, mire a látvány-élmény kiszakad földi testéből, leszáll a pokolra, egy darabig a túlvilágon kóborol, majd egy kerek, szűk folyosón keresztül nagy-nagy fényesség kíséretében előtör, fénytestet ölt: minden száj nyitva áll, láss csodát, egyszerre ITT van a távol, MOST van a tegnap, igaz, kicsit úgy, mintha előzőleg sóskútba tették volna (emlékek?), majd onnan is kivéve betették volna a kerék alá (karakter?), majd (...)...

Aki megszerzi nekem Matthew Stokes Long After Tonight című projektjének háttérzenéjét (vagy bármilyen hozzá vezető utat), örökös Hallward's belépőt kap

ja, THE PROJECTION PROJECT: BUDAPEST EPIZÓD, MŰCSA


.

belső kép (BH 3. főtétele)

Ugyanarra nézzünk, mégis egészen mást látunk.

Öklend és Leokádia

Összeülnek tizenketten (ketten a kistanácsból, négyen a hatvanak tanácsából, három a kislány, plusz a kreatívok), sus-kus, hogy: ciklusmíting, flipcsárt, márka, logó, brand, trend (trand?), fókuszcsoport, redizájn, üttős, penge, alkímia, így forr és buzog a kreofil, ebből lesz a cserebogár (és/vagy a tücsök).
Mi tudjuk, hogy nekik mi kell, hiába, hogy most még nem értékelik, még nem tudják, hogy ez nekik mennyire tetszik majd, a Mester is megmutatta nekünk, csatoljuk le egyik sarunkat, egyébként is, ez az Ő töke!, kövessük!, kerül, amibe kerül, legfeljebb neked nem fizetünk, hehe.
Aztán ha már mindenkinek borsózik a háta a sok lekerekített sarkú kék tónusba állított lekerekített sarkú narancs keretbe foglalt lekerekített sarkú, piktogrammal töltött zöld tónuskockától, majd átugrunk a letisztultra, onnan egy szökkenés a jópofán médiahekknek álcázott anticucc, mi ilyen viccesek vagyunk, a tréningen is annyiszor eljátszottuk. Vazze, te se jácd itt az eszed, végül is ezért kapod a zsét, nem? (nem kapod? jó, majd beszéljünk!)

legnoráma

Kis parkoló, nagy látószög, szétszórt alakzat

(balról jobbra: Timdzsi, Psophie, Balázs, Nikol, Dorzak, Timi, Cs(uhai)

Kivezetés a képzőművészetből

Jackson Pollock - Alchemy, 1947

Utolsó terem, kijárat, aztán büfé, klotyó, múzeumbazár, végül pá Gugi Peggi, de mielőtt még lenyomnád a kilincset, stílusosan: az Utolsó Festő.

Uhh, és ez mekkora fotó róla!

(Bónusz: Házi fröccsöntöde, HomeMadePollock 2.0 - injoy yourself!)

Az égi és földi szerelemről

műszeres azonosítás

How can I keep on smiling at their disguises / when I know nothing good ever comes from lies / my heart is not a beginner but still, I can lose my temper, yeah / how can we keep on watching that fuckin’ tv / We’re so bored, we dont’t even care what we see / takes our strengh away and never shows us the way, no

bárhol...

A japán che olaszban francóval + egy orosz hússaláta

a nemzetközi helyzet

bárhol járj a nagyvilágban

...nyomtam a gombot, de hiába.

transzform (lomtalanítás)

Köztes lét

terrárium

Amit most látsz, az tényleg van

„A technikai képek azt a látszatot keltik, hogy nem szimbolikusak, vagyis nem konvencionális kodifikáción alapulnak, miként a tradicionális képek és szövegek. Azt a látszatot keltik, hogy kauzális kapcsolatban vannak a leképezett jelenettel; úgy, mintha a jelenet volna az ok és ők maguk az okozat. Azt a látszatot keltik, hogy üzenetük vételéhez nem szükséges kibetűzni őket; hogy nem képesek "hazudni"; hogy "objektívek". Ez veszélyesen megtévesztő. Valójában ugyanis az ezeket előállító készülékek a leképezendő jelenetek felfogott tüneteit szimbolikussá transzkódolják - a programok alapján. Valójában a technikai képeket sokkal nehezebb kibetűzni, mint a hagyományosakat." (Vilém Flusser: Képeink)

Mindenség Album - definíciós aggályok

„A világ egy képből áll, ennek változásai alakítják a valóságot, és a részletei a sorsok. A szent tömegkommunikációs definíciója, hogy bármennyi kép készíthető róla, mert nem változik. A bármennyi itt praktikusan csak egyet jelent, tehát az a szent, amiről nem érdemes képet készíteni, ezért eltüntethetetlen." (Sugár János: Szentkép)

Egyetlen thumbnail-lap a Mindenség Képei Albumból

Mindenki dobja el a túróba a fényképezőjét, az eddig ellőtt, becslések szerint mintegy 213.786.151.017.227 felvételnek sem volt értelme, készen áll ugyanis az AllImEngine (HQHSHD), és már ontja is a mindenség képeit. Ledöntve a tér, az idő, a technika, a józan ész és a jó erkölcs minden korlátját.
A fantázia halála.
Veszítsük el életünk értelmét, és őrüljünk meg együtt!

ohhowihateyoupeople

Nem tudom, ki hogy van vele, engem nagyon megvisel az a mérhetetlen gyanakvás és bizalmatlanság, ami egy fényképező emberrel szemben mára stabil alapállássá vált.
Oké, még ha valakinek váratlanul a képébe tolnék egy bazinagy kamerát, vagy esetleg egy még nagyobbal kukkolnék elő valami mellvéd mögül, de ha egy, az úttesten (közterület) szétmázolódott húgyfoltot fotózok elmélyülten, akkor vajon miért támad egyesekben az az ellenállhatatlan indulat, hogy engem ezért kérdőre vonjon.
Embereket fényképezni több okból sem szeretek már.
Azt hiszem, utálom őket.
Aztán egyre kevésbé van meg bennem a kapcsolatteremtés, a kapcsolattartás igénye, képessége.
Ráadásul valahogy most már tényleg tolakodónak, hiú szándékúak érzem magam, valahányszor rámozdulnék valakire.
Egy ideje már tudatosan nem.
Akkor inkább a pisafoltok és egyéb gyanús alapanyagok.

Mintha

Olyan, mintha...
A jó kép nagyon olyan, a tökéletes kép teljesen olyan.
Sőt, már-már...

Ha egy képen én vagyok, akkor én a képen vagyok?
Vagy csak „belőlem valaki útra vált"?!
El-elhagy egy-egy jobb-rosszabb részem?
A képekkel osztódik a világ, itt marad a múlt, kiszárítva, preparálva, íztelen, szagtalan zombijai által, szaros, kis-nagy kétdimenziós panoptikum.

Lásd még

emlékképek

emlékképek -
néhány pokoli évről:
ez volt a fiatalság
emlékképek -
töröld el őket,
emlékképek -
ne hagyd, hogy újra éljen
(spions)

Emlékképek

(Emlékképek)
Töröld el őket!
(Emlékképek)
Pusztítsd a jövődet!
- spions -