Egyetlen thumbnail-lap a Mindenség Képei Albumból

Mindenki dobja el a túróba a fényképezőjét, az eddig ellőtt, becslések szerint mintegy 213.786.151.017.227 felvételnek sem volt értelme, készen áll ugyanis az AllImEngine (HQHSHD), és már ontja is a mindenség képeit. Ledöntve a tér, az idő, a technika, a józan ész és a jó erkölcs minden korlátját.
A fantázia halála.
Veszítsük el életünk értelmét, és őrüljünk meg együtt!

ohhowihateyoupeople

Nem tudom, ki hogy van vele, engem nagyon megvisel az a mérhetetlen gyanakvás és bizalmatlanság, ami egy fényképező emberrel szemben mára stabil alapállássá vált.
Oké, még ha valakinek váratlanul a képébe tolnék egy bazinagy kamerát, vagy esetleg egy még nagyobbal kukkolnék elő valami mellvéd mögül, de ha egy, az úttesten (közterület) szétmázolódott húgyfoltot fotózok elmélyülten, akkor vajon miért támad egyesekben az az ellenállhatatlan indulat, hogy engem ezért kérdőre vonjon.
Embereket fényképezni több okból sem szeretek már.
Azt hiszem, utálom őket.
Aztán egyre kevésbé van meg bennem a kapcsolatteremtés, a kapcsolattartás igénye, képessége.
Ráadásul valahogy most már tényleg tolakodónak, hiú szándékúak érzem magam, valahányszor rámozdulnék valakire.
Egy ideje már tudatosan nem.
Akkor inkább a pisafoltok és egyéb gyanús alapanyagok.

Mintha

Olyan, mintha...
A jó kép nagyon olyan, a tökéletes kép teljesen olyan.
Sőt, már-már...

Ha egy képen én vagyok, akkor én a képen vagyok?
Vagy csak „belőlem valaki útra vált"?!
El-elhagy egy-egy jobb-rosszabb részem?
A képekkel osztódik a világ, itt marad a múlt, kiszárítva, preparálva, íztelen, szagtalan zombijai által, szaros, kis-nagy kétdimenziós panoptikum.

Lásd még

emlékképek

emlékképek -
néhány pokoli évről:
ez volt a fiatalság
emlékképek -
töröld el őket,
emlékképek -
ne hagyd, hogy újra éljen
(spions)

Emlékképek

(Emlékképek)
Töröld el őket!
(Emlékképek)
Pusztítsd a jövődet!
- spions -

Mizantropológia (néniológia)

Idő - lábjegyzet

Idő, s némileg megváltozott nézőpont.
"A kelmefestő kirakata előtt leguggolt, mint a villamosban. Hiába, nem ment vele semmire. Rézlámpák, szamovár, Makart-csokor, ki tudja, micsoda. Ez nem volt Millner H. és Fiai, gyerekmagasságból nézve sem. Fent a dombon, a kis parkban, nem a padra ült le, hanem a pad mellé a földre. Megnézte közelről a kavicsokat. Odébb csúszott, a pázsit felé. Hangyát, bogarat keresett. Mutatóujjal beletúrt a nyirkos fűbe. Egy kavicsot kiválasztott, és zsebre vágta. Később, amikor visszafelé újra végigment az Újvilág utcán, szórakozottan dobálgatta a tenyerében a kavicsot, aztán szórakozottan elhajította. Némelyik kirakatnál mélyen lehajolt, mintha ki akarna betűzni valamit, árat vagy felírást. De észrevette, hogy a sűrűsödő forgalomban senki sem törődik vele, leguggolt hát megint a kapuknál, ülepmagasságban. Így találta meg a házat, ahol a barátja lakott. Az egyik kapuboltozat oldalában ráismert egy kőre."
(ottlik: Minden megvan)

Helyünk a világban

Az idő tettei

A fény tettei (bevezetés 2.: B. H. 1. főtétele)

A színek a fény tettei – tettei és szenvedései - emígy Goethe. A fény olyan sugárzás, amely fényérzetet kelt – emígy a tudomány. Ez utóbbi nemcsak tautologikus, de kétségbeejtő tanúság: ennyit tudtok.
Na jó, ez utóbbit, a tudást ne becsüljük le, épp elég az, hogy egy árva szót nem értünk már a soványabb egyetemi fizikajegyzetekből sem.

A fény tettei – Monet s az ő roueni fény/színtani kísérlete szerint:

A világban ugyanazt nem láthatod kétszer ugyanúgy.

Szerelem borús időben

Kicsit belterjes, de akkor is.
És tessék, ketten vannak.

Ismeretlen művész

Elnagyolt ecsetvonás. Az ecset - a jobb hátsó kerék - a szemem láttára szakadt le, az akcióművész ép bőrrel szállt leamortizált járművéből.
Művészet a művészet halála után. Határok kiterjesztése, új technikák, új műfajok.

és már megint ittvana szerelmem:

Nem tökéletes

"Tökéletes kép nappali fény mellett is. Minimális önsúly és a praktikus hordtáska; 7 másodperc alatt üzemkész; Azonnali kikapcsolás: nincs hűtési idő"
"Tökéletes kép nincs! Csak majdnem tökéletes. Ha értékelném a sajátomat azt mondanám lehetne élesebb, És egy kis derités is eltért volna."
"Tökéletes kép! Fotós válasza: Köszönöm szépen."
"Szolgája ott találja holtan fekve összeaszott, ráncos arccal a tökéletes kép alatt."
Tökéletes kép

(közbevetés: egy álom

Nem tartozik a tárgyhoz, ezért csak zárójelben: azt álmodtam, hogy egy bonyolult és hatalmas épületben volt valami feladatom, személyes ügy, amiben próbáltam is nagyon alaposan eljárni. Egy idő után azonban egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez meghaladja az erőmet, ráadásul az amúgy viszonylag jól rendbentartott helyiségekbe kosz és patkányok dőltek be a réseken, csöveken, a burkolatok illesztésein, a bútorok mögül, mindenhonnan. Egy hang pedig mondta, ne a felszínnel foglalkozzak, hanem menjek le kitakarítani a patkányos szintet.
Elég világos üzenet.
Zárójel bezárva.

A 11. parancsolat

Gondok a többivel is vannak. A többség azokat se tartja be. Persze könnyű mindent a tévére fogni. Ne ölj? Apádat és anyádat? Ne paráználkodj? Isten nevét? Ugyan.
De akkor is...
Alkoss!

Bevezetés: Basil Hallward második főtétele

Tudományos emberek az elsővel szokták kezdeni, trendi filmrendezők meg belülről indulnak a két széle felé (lásd még: hagymahéjtechnika). Eljárásomat labirintus-módszernek lehetne nevezni, azaz nincs térkép, nincs utikalauz, és nem biztos, hogy van, vagy meglesz a kijárat.
Egyelőre csak egy kanyar.
Szentlélek tér, Vasarely Múzeum. Idáig 1366-szor mentem el a bejárata előtt, és szinte mindannyiszor evidancia volt, hogy egyszer be fogok menni, illetve evidencia volt, hogy én ide soha nem megyek be. Nekem gyerekkorom egyik szájtátó bambulása volt nagyszüleimnél a Vasarely-album (nagypapa festményeivel, a történelmi kártyával, régi fényképekkel és a nénis lámpával együtt ).

Aztán még szintén gyerekként láttam a pécsi anyagot, húszévesen Monte Carlóban azt a Kodály-kőrönd nagyságú zománcot, meg még itt ott.
Addigra már azt gondoltam, biznisz-art, poszterművészet, a 90-es években meg – mivel kivert a víz a komputer-art Vasarely-fetisizmusa miatt –, még utáltam is.

No, megnéztem, megnéztük. Kettőnkre jutott 6 néni + 2 bácsi.
Azt mindenképpen éreztem, hogy furcsán, nagyon mélyre volt bennem kódolva az élmény, és egy már tőlem nagyon távoli, régi saját magammal kerültem összeköttetésbe.
Bambultam ugyanúgy, de már egész mást láttam, egészen máshogy.

A kép változik. Nem láthatod kétszer ugyanazt a képet.

Csak a szarvát hagyta

látode

természetfotózás

Alkalmam volt áttanulmányozni egy 8. osztályos waldorfos fiú úgynevezett éves munkáját. Témául a természetfotózást választotta. (Sokat pampognak arról, hogy milyen komoly hiányosságok vannak a magyar iskolások készségeiben, képességeiben, tudásában. No, annak, aki folyton a fejét csóválja és hümmög, javasolnám, hogy merítkezzen bele kicsit egy ilyen, általában el-, sőt lenéző mosollyal kezelt iskola világába.)
A lényegre: ez a Bence nevű, 14 esztendős fiú egy olyan projektet dolgozott ki, amin csak ámulni lehet, meg bámulni. A töltőtollal, 27 oldalon(!) két vesszőhibával, kifejezetten élvezetes stílusban megírt elméleti részben kiváló összefoglalót szerkesztett a géptípusok, objektívek, fotóelmélet, kompozíciós szabályok, stb. kérdéseiből, különös tekintettel a természetfotózásra, majd jött a saját tevékenység ismertetése. Hogyan kezdődött, hogyan haladt befelé a sűrűbe, majd hogyan kapott komoly tanításokat olyan kiválóságoktól, mint a sólymász Sági Oszkár, vagy a világhírű fotós Máté Bence, akivel napokig együtt kalandozhatott, s akit jól érzékelhetően példaképnek tart.
A projekt másik része egy fotóalbum volt (ez is kézimunka, külsőre is gyönyörű). A képek pedig fantasztikusak! Érett, sok éven át gyakorló amatőr természetfotósok is megirigyelhették volna.
Mondom, ámultam, bámultam.
Pedig a természetfotózás nagyon távoli világ a számomra.
Illusztrációnak itt az én természetfotóm.

Idő, kép, változik

Kutya elveszett... a képe is mivé lett

...úgy látta

"...A homályos tompított fényben, mely a krémszínű selyemfüggönyökön szüremkedett be, úgy látta, hogy az arc kissé megváltozott... A merengő, lángoló verőfény a kegyetlenség vonásait mutatta neki a száj körül, olyan világosan, mintha tükörbe nézne, azután, hogy valami szörnyű dolgot követett volna el..." Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe