A 11. parancsolat

Gondok a többivel is vannak. A többség azokat se tartja be. Persze könnyű mindent a tévére fogni. Ne ölj? Apádat és anyádat? Ne paráználkodj? Isten nevét? Ugyan.
De akkor is...
Alkoss!

Bevezetés: Basil Hallward második főtétele

Tudományos emberek az elsővel szokták kezdeni, trendi filmrendezők meg belülről indulnak a két széle felé (lásd még: hagymahéjtechnika). Eljárásomat labirintus-módszernek lehetne nevezni, azaz nincs térkép, nincs utikalauz, és nem biztos, hogy van, vagy meglesz a kijárat.
Egyelőre csak egy kanyar.
Szentlélek tér, Vasarely Múzeum. Idáig 1366-szor mentem el a bejárata előtt, és szinte mindannyiszor evidancia volt, hogy egyszer be fogok menni, illetve evidencia volt, hogy én ide soha nem megyek be. Nekem gyerekkorom egyik szájtátó bambulása volt nagyszüleimnél a Vasarely-album (nagypapa festményeivel, a történelmi kártyával, régi fényképekkel és a nénis lámpával együtt ).

Aztán még szintén gyerekként láttam a pécsi anyagot, húszévesen Monte Carlóban azt a Kodály-kőrönd nagyságú zománcot, meg még itt ott.
Addigra már azt gondoltam, biznisz-art, poszterművészet, a 90-es években meg – mivel kivert a víz a komputer-art Vasarely-fetisizmusa miatt –, még utáltam is.

No, megnéztem, megnéztük. Kettőnkre jutott 6 néni + 2 bácsi.
Azt mindenképpen éreztem, hogy furcsán, nagyon mélyre volt bennem kódolva az élmény, és egy már tőlem nagyon távoli, régi saját magammal kerültem összeköttetésbe.
Bambultam ugyanúgy, de már egész mást láttam, egészen máshogy.

A kép változik. Nem láthatod kétszer ugyanazt a képet.

Csak a szarvát hagyta

látode

természetfotózás

Alkalmam volt áttanulmányozni egy 8. osztályos waldorfos fiú úgynevezett éves munkáját. Témául a természetfotózást választotta. (Sokat pampognak arról, hogy milyen komoly hiányosságok vannak a magyar iskolások készségeiben, képességeiben, tudásában. No, annak, aki folyton a fejét csóválja és hümmög, javasolnám, hogy merítkezzen bele kicsit egy ilyen, általában el-, sőt lenéző mosollyal kezelt iskola világába.)
A lényegre: ez a Bence nevű, 14 esztendős fiú egy olyan projektet dolgozott ki, amin csak ámulni lehet, meg bámulni. A töltőtollal, 27 oldalon(!) két vesszőhibával, kifejezetten élvezetes stílusban megírt elméleti részben kiváló összefoglalót szerkesztett a géptípusok, objektívek, fotóelmélet, kompozíciós szabályok, stb. kérdéseiből, különös tekintettel a természetfotózásra, majd jött a saját tevékenység ismertetése. Hogyan kezdődött, hogyan haladt befelé a sűrűbe, majd hogyan kapott komoly tanításokat olyan kiválóságoktól, mint a sólymász Sági Oszkár, vagy a világhírű fotós Máté Bence, akivel napokig együtt kalandozhatott, s akit jól érzékelhetően példaképnek tart.
A projekt másik része egy fotóalbum volt (ez is kézimunka, külsőre is gyönyörű). A képek pedig fantasztikusak! Érett, sok éven át gyakorló amatőr természetfotósok is megirigyelhették volna.
Mondom, ámultam, bámultam.
Pedig a természetfotózás nagyon távoli világ a számomra.
Illusztrációnak itt az én természetfotóm.

Idő, kép, változik

Kutya elveszett... a képe is mivé lett

...úgy látta

"...A homályos tompított fényben, mely a krémszínű selyemfüggönyökön szüremkedett be, úgy látta, hogy az arc kissé megváltozott... A merengő, lángoló verőfény a kegyetlenség vonásait mutatta neki a száj körül, olyan világosan, mintha tükörbe nézne, azután, hogy valami szörnyű dolgot követett volna el..." Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe