 |
Amikor a pálcikák már kilencedszer egymás után ugyanazt a jelet adják ki, azt jelenti, hogy vége a változásoknak, a sors megakadt. |
2014. július 21.
A Változatlanság Könyve
2013. október 25.
2013. július 19.
2013. május 23.
2012. március 17.
2011. január 19.
2010. október 21.
2010. szeptember 30.
2010. augusztus 18.
2010. július 28.
2010. július 26.
2010. július 16.
2010. július 15.
2010. július 12.
2010. április 19.
2010. március 16.
2010. március 8.
2010. január 12.
2009. december 31.
2009. december 19.
2009. november 27.
2009. november 17.
2009. október 6.
2009. szeptember 16.
Kettős látás
„álmaink minden este bizonyítják, hogy a látáshoz egyáltalán nincs szükség recehártyára. Minden kép, azok, amelyeket látszólag kintről hozunk be, és különösen az álomképek, a valóságban mindig belső képek. Más képek nincsenek
[...]
Tudatunk azt hiteti el velünk, hogy szemünk minden érzéklete objektív
[...]
Ezen a trükkön nyugszik a világképünk és az intellektus uralma.
[...]
a fájdalmasan igaz tapasztalatokhoz jön még a fizika, amely Heisenberg határozatlansági elvével bizonyítja, hogy alapjában sohasem vagyunk abban a helyzetben, hogy objektíven érzékeljünk, mert szubjektivitásunk mindig belejátszik az észlelés folyamatába.
[...]
Látásunk talán legproblematikusabb oldala a kiválasztás, illetve az értékelés [...]
ami egy találós kép esetében szórakoztatónak tűnhet, egészen más minőséget kap, ha tisztázzuk magunkben, egész életünket ilyen rasztereken keresztül érzékeljük, amelyek csak a meghatározott, számunkra kellemes dolgokat engednek át, és a többit kirekesztik. Nem tetszés szerint vetjük pillantásunkat a világra, hanem egyes dolgokat belelátunk, míg mások fölött elsiklik a tekintetünk. Schopenhauer mondata, miszerint „A világ akarat és elképzelés", ugyancsak ezt a gondolatot közvetíti.
A szem arra figyelmeztet, hogy a polaritás bilincsébe vagyunk verve. Az egyidejűség egymásutániságot csinál, és így linearitást hoz létre. Az egységet kettősségre változtatja, és ezért a világban való kétségbeesett helyzetünk kialakulásában is központi szerepe van. Két fizikai szemünkkel elvileg lehetetlen belelátnunk az egységbe."
(Rüdiger Dahlke - A lélek nyelve: a betegség)
„[...] A fejedelem órákat töltött el Fan Kun képei előtt. Tisztán hallotta a mandarinkacsák sípoló hangját, az őszi ég sötétjében vonuló darvak kurrogását, a liangsani mocsarak fölött fénylő Hold ragyogásától hunyorognia kellett, a réteken virágzó peóniák tengere lázba hozta, a keze remegett, ő maga tüsszögött, érezte a Csingpo vízesésének irdatlan erejét, a Huasan csúcsát bámulva megszédült. A festményeken ifjúságának színhelyeire ismert. Az egyik képen fölfedezett egy különösen kedves sziklafalat, melyen annyi órát töltött el elmélkedéssel, egy másikon rátalált gyermekkorának búvóhelyére a Melegszélpagonyra, egy gyönyörű kardtáncosnő vonásaiban az anyja arcát fedezte fel.
[...]
– Mindig többet látok a képeiden, barátom, mint amennyit akarok látni.
– S mennyivel látsz többet, uram?
– Nem tudom, Fan Kun. Mert más ember leszek a festmények láttán – mondta tűnődve. [...]"
(Darvasi László: A lojangi kutyavadászok álma)
[...]
Tudatunk azt hiteti el velünk, hogy szemünk minden érzéklete objektív
[...]
Ezen a trükkön nyugszik a világképünk és az intellektus uralma.
[...]
a fájdalmasan igaz tapasztalatokhoz jön még a fizika, amely Heisenberg határozatlansági elvével bizonyítja, hogy alapjában sohasem vagyunk abban a helyzetben, hogy objektíven érzékeljünk, mert szubjektivitásunk mindig belejátszik az észlelés folyamatába.
[...]
Látásunk talán legproblematikusabb oldala a kiválasztás, illetve az értékelés [...]
ami egy találós kép esetében szórakoztatónak tűnhet, egészen más minőséget kap, ha tisztázzuk magunkben, egész életünket ilyen rasztereken keresztül érzékeljük, amelyek csak a meghatározott, számunkra kellemes dolgokat engednek át, és a többit kirekesztik. Nem tetszés szerint vetjük pillantásunkat a világra, hanem egyes dolgokat belelátunk, míg mások fölött elsiklik a tekintetünk. Schopenhauer mondata, miszerint „A világ akarat és elképzelés", ugyancsak ezt a gondolatot közvetíti.
A szem arra figyelmeztet, hogy a polaritás bilincsébe vagyunk verve. Az egyidejűség egymásutániságot csinál, és így linearitást hoz létre. Az egységet kettősségre változtatja, és ezért a világban való kétségbeesett helyzetünk kialakulásában is központi szerepe van. Két fizikai szemünkkel elvileg lehetetlen belelátnunk az egységbe."
(Rüdiger Dahlke - A lélek nyelve: a betegség)
„[...] A fejedelem órákat töltött el Fan Kun képei előtt. Tisztán hallotta a mandarinkacsák sípoló hangját, az őszi ég sötétjében vonuló darvak kurrogását, a liangsani mocsarak fölött fénylő Hold ragyogásától hunyorognia kellett, a réteken virágzó peóniák tengere lázba hozta, a keze remegett, ő maga tüsszögött, érezte a Csingpo vízesésének irdatlan erejét, a Huasan csúcsát bámulva megszédült. A festményeken ifjúságának színhelyeire ismert. Az egyik képen fölfedezett egy különösen kedves sziklafalat, melyen annyi órát töltött el elmélkedéssel, egy másikon rátalált gyermekkorának búvóhelyére a Melegszélpagonyra, egy gyönyörű kardtáncosnő vonásaiban az anyja arcát fedezte fel.
[...]
– Mindig többet látok a képeiden, barátom, mint amennyit akarok látni.
– S mennyivel látsz többet, uram?
– Nem tudom, Fan Kun. Mert más ember leszek a festmények láttán – mondta tűnődve. [...]"
(Darvasi László: A lojangi kutyavadászok álma)
2009. szeptember 11.
2009. szeptember 5.
2009. szeptember 3.
2009. augusztus 14.
2009. augusztus 13.
2009. július 29.
2009. június 22.
2009. május 29.
2009. május 21.
2009. május 20.
2009. május 18.
2009. május 14.
Utóélet
Már-már mindent tudunk. Minden nyomot hagy maga után.
Órák kérdése, és fülénél fogva rángatjuk elő a Nagy Órásmestert.
Órák kérdése, és fülénél fogva rángatjuk elő a Nagy Órásmestert.
2009. május 13.
2009. május 11.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
