Idő, s némileg megváltozott nézőpont.
"A kelmefestő kirakata előtt leguggolt, mint a villamosban. Hiába, nem ment vele semmire. Rézlámpák, szamovár, Makart-csokor, ki tudja, micsoda. Ez nem volt Millner H. és Fiai, gyerekmagasságból nézve sem. Fent a dombon, a kis parkban, nem a padra ült le, hanem a pad mellé a földre. Megnézte közelről a kavicsokat. Odébb csúszott, a pázsit felé. Hangyát, bogarat keresett. Mutatóujjal beletúrt a nyirkos fűbe. Egy kavicsot kiválasztott, és zsebre vágta. Később, amikor visszafelé újra végigment az Újvilág utcán, szórakozottan dobálgatta a tenyerében a kavicsot, aztán szórakozottan elhajította. Némelyik kirakatnál mélyen lehajolt, mintha ki akarna betűzni valamit, árat vagy felírást. De észrevette, hogy a sűrűsödő forgalomban senki sem törődik vele, leguggolt hát megint a kapuknál, ülepmagasságban. Így találta meg a házat, ahol a barátja lakott. Az egyik kapuboltozat oldalában ráismert egy kőre."
(ottlik: Minden megvan)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése