A technikai képek hasonlóan bánnak az igazsággal, mint az írás a szöveggel.
Mielőtt az írást - nyilván roppant lusta emberek - feltatlálták, és a tudást papírra vetették, a szövegek személyes utat jártak be, közvetlenül, szájról szájra, lélektől lélekig.
Szép kis tudás volt az, amikor egy akár sokezer soros szöveget őrzött valaki a kis buksijában, hogy az ne menjen veszendőbe. Mivel még nem léteztek betűk, a szöveg sem lehetett kőbe vésve, változásokon ment át, de a változatok nem a lényeget, hanem pusztán a huzatot, a formát érintették. Miután a szöveget írásba rögzítették, a forma megdermedt, lényegből viszont egyből támadt annyi, ahányan csak elolvasták azt.
(a történet visszafelé játszódik le Bradbury 451 fok Fahrenheitjében, ahol a szöveg kiszabadul merev tokjából, a könyvből, és ismét élő szövetté válik.)
És a képek? Nézz végig ezer ikont, és nézz meg egy igazolványképet! Vesd össze a gyerekkori emlékeidet egy gyerekkori fotóddal! Egy ikon élő tekintet, nyitott kapu, egy emlékkép lehúzott redőny, egyre vastagabb fal közötted és a saját múltad között.
